2013. augusztus 26., hétfő

Huszadikán 20 hónapos

Pillanatok kérdése, és utolérem magam a bloggal :) Most az jön, hogy Csongor betöltötte a huszadik hónapját, uramisten, mindjárt kétéves! Halogattam a bejegyzést, amíg nem megyünk méretkezni, de hát hova halogassam, amikor itt egy csomó piszkozat, ami magától is épp eléggé halogatódik :)
Szóval húsz hónapos az én legkisebb szőke fiacskám, és szerintem abszolút hozza a korának megfelelőt mindenből. Egyre ennivalóbban aranyos, miközben egyre inkább gyalogol befelé a dackorszak úttalan útjaira. Itt van két kép a tündérkorszakból :)



Próbálom sorbavenni szokás szerint Csongor kis életének külön területeit, de az az igazság, hogy a mindennapokban annyira nem ilyen sémákban gondolkodom róla... Imádom, aztán kiakaszt, meg sok lesz, aztán megölelem és csak élvezem, hogy van, meg figyelem, hogy fejlődik. 
Mit is csinál... Eszik, annál sokkal jobban, mint Regő ebben a korban. Nem nagyétkű, de több mindent szeret, és egészségesebben táplálkozik. Érdekes, hogy körülbelül féléves korától egyéves koráig tartottam szigorúbb paleolit diétát, amikor őt már kezdtem hozzátáplálni, de azért főleg még csak szopott. És szinte az akkori táplálkozásnak megfelelően eszik: nincs oda a kenyérfélékért, viszont szereti a húst, a halat, a sajtot, a tojást és a legtöbb zöldségfélét, állag szerint válogat: imádja a retket, az uborkát, a karalábét, elfogadja a paprikát, de visszautasítja a paradicsomot. A gyümölcsöket is szereti, de abból is a lédúsabbakat, például a barackot nem kérte. Ügyesen eszik egyedül kanállal, villával, kézzel és iszik pohárból, persze még maszatol, de tényleg ügyes, van, amikor egyáltalán nem is hagyja, hogy etessem.
Szopizik sokat most is, napközben már igyekszem terelgetni, hogy ne ez legyen minden bajára a vigasz, de ha lehet, akkor ne is a cumi, hanem egy kis odabújás, simogatás, ringatózás. Ami fix, hogy reggel több hullámban sokszor szopik, a délutáni alvás előtt és legtöbbször után is, és természetesen este. Éjszaka egyszer vagy kétszer, de időnként olyan is előfordul, hogy fél ötig, ötig átalussza az éjszakát, aztán visszaalszunk még együtt - ez a korai ébredés és együtt visszaalvás akkor is megvan, ha kelt éjjel. Párhuzamosan az éjszakai alvás javulásával a nappali is hosszabbodik: ellentmondásosnak tűnik, de én az összes gyerekemnél azt tapasztaltam, hogy ha az egyik alvása jobb, hosszabb, jobban kipiheni magát, akkor javul a másik is. Ha meg túlfárad, akkor romlik. Mostanában volt már olyan, hogy a délutáni alvásból Regő előbb kelt fel, mint Csongor.

Szerintem jól fejlődik a mozgása is, nagyon határozottan fut, szalad, lépcsőn kapaszkodva felmegy és megbízhatóan nem esik le, hanem megáll az elejénél, szépen lemászik. Bent is mindenre felmászik, ő a legmászósabb gyerekem, és már okosan felépíti a kis lépcső-nagy lépcső-szék útvonalakat, hogy asztalra, konyhapultra másszon. (A lépcső nálunk a műanyag fellépőt jelenti.) Labdázik, dob, céloz, el még nem kap. Még nem motorozik, a kisautóra, ami valaha bébitaxi volt, a napokban ült rá először és picit hajtotta is lábbal. Talán majd most ráérez, eddig abszolút nem izgatta a motor, pedig egész nyáron ott volt szem előtt a kertben, használhatóan. Még mindig imád mindent tolni, állandó kedvenc a járássegítő kiskocsi, a fűnyíró, de tolja a székeket, az etetőszékét, mindent.



A kézügyessége, játékbeli ügyessége is rendben szerintem. Megy a tesók után... Összeilleszti a duplo kockákat, autózik, vonatozik, ő az első gyerekem, aki már ekkora korában szeret rajzolni, amint ceruzát, tollat lát, firkál vele. Játszik Regő állataival, homokozik, képeskönyvet nézeget, maga az ölembe ülős mesélés még nem érdekli, de ha a nagyobbaknak olvasok, sokszor csatlakozik, csak hát egyelőre gyorsabban lapozná a könyveket, mint ahogy felolvasom a szöveget :)
Szobatisztaságról még szó sincs, abszolút fel se merült eddig. Néha kérdezgetem, van-e valami a pelenkában, mond rá valamit és vagy eltalálja, vagy nem, aztán ennyiben maradunk.
Hihetetlen édesen beszél viszont. Tényleg úgy van nála, ahogy korábban gondoltam, nem szótagokat kezdett el mondogatni, hanem a halandzsából egyre több értelmes szó bontakozik ki. Próbálom összegyűjteni:
 - a család: anya, apa, mama, papa, Marci, Regő, Bence, szóval mindenki :) Magát még nem nevezi meg.
 - állatok: kutya, lovacska, halacska, cica, bogár, lepke, tehén, 
 - ennivalók: általában ha enni akar, azt mondja, hogy "amma", bár mi sose mondtuk neki, hogy az étel "hamma" vagy bármi ilyesmi lenne, szerintem az almából veszi. Tudja mondani, hogy tejet, vizet, kekszet, alma, husi, tészta
 - rettentő udvarias, mondja, hogy tessék, köszönöm, kérem, szívesen, egészségedre, és mindent jókor, ezért egyszer meg fogom enni :)
 - játékok, tárgyak: autó, labda, hu-hu a vonat, mint sihuhu, most hirtelen ennyi jut eszembe. És a halandzsa megy még mindig, az is nagyon édes.
Hát, ezek a hóösszefoglalók mindig olyanok, hogy ami épp eszembe jut, azt sikerül leírnom, aztán egy csomó minden, amit előtte-utána gondolok Csongorról, az kimarad. Most ennyi fért bele. Plusz még egy montázs az első hajvágásról - mert kinyúltak a száraz, szeles időben a göndörkék, nagyon édes volt Csongor, de kócos, rendetlen, apa is áldását adta egy kis, nem túl durva hajvágásra. Ilyen volt, ilyen lett:

Nincsenek megjegyzések: