2013. május 27., hétfő

Érdekes kérdések 2013

Most találtam meg újra ezt a listát, nagyon érdekes volt visszaolvasni a 2011 októberi válaszokat! Igaz, már több, mint egy év telt el, de gondoltam, újra felteszem őket. Már az amúgy szószátyár Marci szűkszavúságából is látszik a változás: kiskamasz lett, de nagyon...

Mit mond Anya mindig neked?
Neked nincsen ilyen, hogy mondasz valamit mindig.
Mi teszi Anyát boldoggá?
Ha jól viselkedem.
Mi teszi Anyát szomorúvá?
Ha rosszul viselkedem.
Hogy szokott Anya megnevettetni téged?
Viccekkel.
Szerinted milyen volt Anya gyerekként?
Jólnevelt.
Hány éves Anya?
Azt nem tudom, mennyi vagy?  
Milyen magas az Anyu? 
Szerintem a válladig érek mondjuk.
Mit szeret Anya a legjobban csinálni?
Kötni.
Mit csinál Anya, amikor nem vagy a közelében?
Attól függ, ha Regő meg Csongor sincsenek itt, akkor köt meg pihen meg ilyenek, ha meg igen, akkor ugyanúgy, mintha én is itt lennék: a gyerekeivel van, meg főz meg mosogat...
Ha Anya egyszer híres lesz, mitől lenne az?
Mondjuk attól, hogy nagyon jó futó.
Miben igazán jó az Anyu?
Futásban.
Miben nem igazán jó az Anyu?
Szerintem nincs ilyen.
Mit dolgozik Anya?
Most éppen semmit, de különben logisztikus.
Mi Anya kedvenc étele?
Most a pizza.
Hová szeret Anya leginkább menni?
A barátnőivel találkozni.
Mivel tudod igazán büszkévé tenni Anyát?
Ha jó jegyeket kapok, meg azzal, ha egy évben nem kapnék egy beírást se.
Ha Anya rajzfilmfigura lenne, ki lenne?
Hófehérke.
Mit szoktál te és Anya együtt csinálni?
Társasozni.
Miben hasonlítotok egymásra, Anya és te?
Mind a kettőnknek kék a szeme.
Miben különböztök egymástól, Anya és te?
Hogy Anya sokkal jobb tanuló volt, mint én.
Honnan tudod, hogy Anya szeret?
Onnan, hogy az természetes, hogy minden anyuka szereti a gyerekét. Meg onnan, hogy sokszor megölel, meg este meg amikor elmegyünk, mindig szoktunk egymásnak puszit adni.
Mi tesz boldoggá?
Ha valami olyan ajándékot kapok szülinapomra vagy karácsonyra, amit régóta akarok és nagyon tetszik nekem.
Mi tesz szomorúvá?
Ha meghal valaki a családomból.
Mi nevettet meg?
Ha Csongor valami vicceset csinál, meg ha a suliban kajaszünetben akkorát hülyéskedünk, hogy röhögőgörcsöt kapok.
Mit szeretsz a legjobban csinálni?
Kuckókat meg bunkereket építeni, meg gépezni.
Miben vagy igazán jó?
Ügyességi pályákon való biciklizésben.
Miben vagy nem annyira jó?
Rajzolásban meg technikában.
Mi a kedvenc ételed és italod?
Italom a Fanta, az ételem a rakott krumpli.
Mi a kedvenc színed?
Neonzöld.
Hová szeretsz menni leginkább?
Futurába meg Csodák Palotájába.
Kik a legjobb barátaid?
Matyi, Zekő, Máté, Aliz, Joci, Bello meg az Andris.  Meg a Roli.
Mi a kedvenc filmed vagy tévéfilmed?
Az Avatar és a Titanic.
Mi a kedvenc könyved?
Oksa Pollock, Harry Potter.
Mi a kedvenc játékod?
Quadrilla golyópálya.
Ha rajzfilmfigura lennél, ki lennél?
Garfield vagy Cliff, a macska.
Mit csinálsz akkor, ha az Anya nincs itthon/veled?
Nem tudom.
Mit szoktál a leggyakrabban mondani Anyának?
Hogy szeretem.
Hogyan tudod a legjobban kimutatni Anyának, hogy szereted?
Ha szót fogadok neki.
Kiket szeretsz a legjobban a világon?
Anyát, apát, Regőt, Csongort.
+1 (ezt Marci találta ki pluszban) Mennyire szereted Anyát?
Azért nem mondok semmit, mert ezt nem lehet kifejezni.

Keszthelyi Kilométerek

Ha valaki azt hinné, hogy a második igazi nagy futóesemény az ember életében nem akkora szám, mint az első, merthogy azt rögtön kiblogoltam, ezt meg csak egy héttel később, az nagyon téved ám! Pici rutinnal gazdagabban, de egy teljesen új élmény előtt álltam múlt vasárnap hajnalban. Izgultam bizony!
Írtam, hogy vacilláltam, mi legyen a náthás gyerekek miatt, de mivel páros félmaratonra (azaz váltóra) készültünk Anikóval, vállaltam a kockázatot. És bár estére belázasodtak, volt is bennem egy nagy adag lelkiismeret-furdalás, de azért így utólag mégsem gondolom, hogy rosszul tettem. Valószínűleg itthon is lázasak lettek volna, ott meg nem érezték rosszul magukat, elevenek voltak, szaladgáltak, ettek-ittak, Regő ugrálóvárazott, és még drukkoltak is :)

Előzmények

Anikó már tavaly is futott valamennyit, amúgy meg évek óta zumbára jár, télen viszont egyáltalán nem futott. Szomszédok vagyunk, tehát teljesen logikus, hogy a facebookon beszélgettünk a futásaimról, és mondta, hogy majd tavasszal ő is szívesen újrakezdené. A Keszthelyi Kilométerek futóversenyt meg Anka ajánlotta a figyelmembe, ő ott lakik, de először elhessegettem, hiszen itt félmaraton a legrövidebb táv, az nekem még igencsak sok lesz. Erre összehozott egy ismerősével, alkossunk váltót! Nosza, elméletben alkottunk is, de ahogy közeledett a nevezés ideje, kiderült, hogy neki sajnos mégse jó. Ekkor egyből Anikóra gondoltam, aki belelkesült az ötlettől, és rögtön megalkottuk az Úrhida Teamet, és ezen a néven neveztünk is a páros félmaratonra. Aztán folytatódott a facebookos konzultáció, Anikó térdfájással küszködött, de azért rohamtempóban küzdötte fel magát a téli nulláról tíz kilométer fölé, csak lestem. Azért a verseny előtti nap személyes megbeszélést is tartottunk a kerítésnél :D

A verseny napja

A tízórás rajthoz igencsak korán el kellett indulnunk - nem is a rajthoz, a rajtcsomag-átvételhez. Összepakoltunk, a gyerekeket gyakorlatilag csak felkaptuk az ágyból és másik ruhát adtunk rájuk, aztán tettük az autóba, ahol még bóbiskoltak Keszthelyig - Regő néha megszólalt, hogy pl tehén! vagy traktor! aztán visszasüppedt a mélázásba. Marci erre a versenyre nem jött velünk, apjánál töltötte a hétvégét. Annyira gyorsak és ügyesek voltunk, hogy nyolc óra előtt már a kinézett parkolót is megtaláltuk, a gyerekek boldogok voltak, hogy épp a harangozásra szedelődzködtünk kifelé az autóból. Ott reggeliztek, aztán megkerestük a versenyközpontot, átvettem mindkettőnk rajtcsomagját, és ekkor befutott Anikó és Laci is. Keszthely még üres volt :)

Mindenfélét intéztünk, Anikó átöltözött, én eleve futócuccban mentem, ivás és egyéb szükségletek, lábkrémezés, egyeztetés, aztán kezdődött a bemelegítés. Itt végre nem késtem le, mint a Margitszigeten, és nagyon jó volt!

Aztán már csak a helyemet kerestem a rajtban. Anikóval azt beszéltük meg, hogy én indulok először, egyrészt a gyerekek miatt, hogy hamarabb túl legyenek az én tíz kilométeremen, másrészt azért, mert azt szerettem volna, ha ő is átéli a célba érkezés eufóriáját, amit én a Vivicittán - aztán később kiderült, hogy ezt az élményt nem teljesen sikerült átadnom neki, de ezt majd akkor elmesélem.
Itt is voltak zónák, az aktuális időm szerint az utolsó és az utolsó előtti sáv határán voltam, gondolkodtam, mi legyen, de inkább beálltam hátra, és itt már kezdtem azért izgulni. Alig vártam már a futást, jól bemelegedtem, és kíváncsi voltam nagyon a helyekre, amiket befutunk, tudtam, hogy lesz benne kastélypark, Balaton-part, de szép lesz! 
A csapat :)
És jöhetett a visszaszámlálás... és indulás!

A futás

Az elején igyekeztem lassan a bal szélre húzódni, és a nyakamat nyújtogatva figyelni, hogy merre van Péter a gyerekekkel. Nem figyeltem se órát, se semmit, csak őket, és hogy ne menjek neki senkinek, ha lehet. És megláttam, a sétálóutcán állt Péter a fényképezőgéppel, mellette Regő ült egy fagyikehellyel :) Integettem, örültem, hogy megvannak, és már bele mertem húzni egy kicsit, kerestem a ritmusomat. Előttem a kastélykapu, csak ekkor ugrott be, hogy jaj, be kéne kapcsolni az órámat, mindegy, az időt majd méri a chip, de legalább a pulzusomat lássam. A kastélyt hátulról kerültük meg, nagyon szép volt, másfél éve itt sétálgattam nagy pocakkal, és nem is álmodtam, hogy valaha futni fogok :) Anka mondta, hogy lesz egy jó nagy emelkedő a pályán - a kastély után volt egy jó nagy lejtő, megjegyeztem, hogy majd valamikor ezt a magasságot kell visszanyerni ezek szerint.
Lezárt városi utakon futottunk, mindenhol tapsoltak, biztattak házak előtt, erkélyeken álló emberek, ez olyan jó volt :) Később, egy vasút melletti szakaszon csatlakozott mellém egy félmaratonista, beszélgetni próbált, végülis sikerült válaszolgatnom, de annyira ebben még nem vagyok jó... Viszont jó volt kicsit felvenni a ritmusát, ráhangolódni a tempójára, egy ideig együtt mentünk. 
Nagyjából két kilométerenként voltak frissítőpontok, vizet mindenhol ittam, nagyon meleg volt. Számítottam a holtpontra nagyjából 6-7 kilométer felé, ahogy a Vivicittán is volt, de nem nagyon éreztem jelét. Hat kilométer után kanyarodtunk egy kis földes, picit emelkedő szakaszra, ami kivitt a kerékpárútra, itt mosolyogtam magamban: igen, ez az én terepem, ilyenek az itthoni utcák, ez az, ahol a sima aszfalton futók lelassulnak, én meg megyek tovább. Elég sokat előztem, ami nagyon motiváló volt, de azért azt észben tartottam, hogy itt a legtöbben félmaratont vagy maratont futnak, nem negyedet, mint én, nyilván máshogy osztják be az idejüket. Azért maga az előzés ezzel együtt feldob egy versenyen :)
A 6-7 kilométer körüli frissítőpontnál vételeztem szőlőcukrot is, gondoltam, jól jön, ha jön a holtpont. Jó volt, adagolta az energiát, de a holtpont elmaradt, és ez már végig így volt. Olyan kellemes, egyenletes tempóban futottam végig, éreztem, hogy jó lesz ez. És még mindig igyekeztem tartalékolni az emelkedőre. 
A kilencedik kilométert jelző táblát egyszerűen nem vettem észre. Már nagyon kerestem, éreztem, hogy lassan rá kell fordulni arra az utolsó másfél kilométerre, aztán jön a célegyenes, de hol a kilences tábla? És erre felbukkant előttem a tizedik, hát ez nagyon jó volt. Jött az emelkedő, és már látszott a Fő tér, a kapuk, és megint nyújtogattam a nyakamat és azt figyeltem, hol a családom és hol van Anikó. Egyszer csak azt hallottam: Timi! meg Hajrá anya! és ott voltak egy padon, Regő szurkolt, Péter fényképezett :)
 
A cél előtt volt egy párakapu, jaj, az nagyon nagy ötlet volt! Aztán megláttam Anikót, ahogy vár a váltópontban, nyújtottam a kezem, egy pacsi, egy ölelés, azt hiszem, azt mondtam neki, hogy "Fuss, fuss, fuss!" és nekidőltem a korlátnak. Beérkeztem. Negyedmaraton, 10:55 km, 1:08:57, 6:33-as kilométerek - ezt ha átszámítom kerek 10 kilométerre, 63 perc jön ki, azaz a Vivicittához képest négy percet javítottam! Ennyit tesz, ha nincs holtpont - meg azért az az egy eltelt hónap a kettő között sokat számít.

Futás után

Jött Laci, Anikó férje, gratulált, neki is a nyakába estem, megvolt az eufória :) aztán átvettem a célban némi péksüteményt, vizet, még alkoholmentes sört is osztottak! Megkerestem Pétert és a gyerekeket, az átjutás elég nehézkes volt, ezt az egy dolgot majd szervezhetnék jobban: az ugrálóvárakat, gyerekjátszót nem pont  a színpad mögé kéne tenni. De átvergődtem, megtaláltam őket, kicsit már nyűgösen, de azért még bírták. Osztogattam, amit kaptam, aztán elmentem a kis csomagommal zuhanyozni. Muszáj volt átöltöznöm, teljesen kiizzadtam, pedig jó lett volna, ha meg tudom várni még futócuccban Anikót. Laci ugyanis mondta, hogy lehet olyat csinálni, hogy megvárom a párom, és az utolsó métereken együtt futunk be a célba - ezért mondtam az elején, hogy az, hogy Anikóé legyen a célbaérés öröme, enyém meg a rajt izgalma, nem igazán jött össze: a rajt izgalma az enyém lett, de a célba végül én kétszer futottam be, ő meg egyszer. Na majd legközelebb már tudjuk, hogy megy ez! Szóval zuhanyozás után még én is elvittem Regőt egyet ugrálóvárazni, megszoptattam Csongort, aztán kiálltam a sétálóutca bejáratához, vártam Anikót és közben biztattam az arra elhaladókat.
És megláttam a rózsaszín futópólót, jött Anikó, beálltam mellé, megfogtam a kezét, csak úgy "civilben", ahogy voltam... Igyekeztem nem nagyon húzni - hiszen én már egy órát pihentem addigra - de azért erőt adni neki... Úgy találták ki, hogy a félmaraton végén a színpadra kellett felfutni, ahol gratuláltak, az egyéni indulók érmet is kaptak, ez nekünk nem járt, de ott voltunk a színpad tetején, a célban, és megcsináltuk! Volt pacsi, ölelés, nagy öröm :)
Váltunk :)
 
Poszterre illő fotó Anikóról futás közben
A verseny után

Anikó is megkapta a jól megérdemelt enni-innivalókat, kerülőúton elsétáltunk a többiekhez, a gyerekek már azért türelmük végén jártak... Melegük is volt, fáradtak, nyűgösek lettek eddigre. Elbúcsúztunk Anikóéktól, őket ebédre várták keszthelyi barátok, mi meg hazafelé indultunk. Csongort én vittem, isten ments, hogy még egyszer elengedjen a közeléből, mindig elfutok valamerre :) Nem volt messze az autó, mégis Regő is úgy elfáradt, mintha ő futotta volna le a negyedmaratont (ki tudja...) fel is ajánlottuk neki pár méterre az üresen maradt babakocsit, nagyon nevetett, hogy ez milyen vicces, de azért boldogan utazott benne :) Az autóban aztán nem kellett őket sokat biztatni, még ki se értünk Keszthelyről, egyik jobbra, másik balra dőlt.
És zárásnak egy kedvenc fotó még reggelről (u.i, lenne még pár, például a páros célbaérkezésről, de a blogger eddig bírta):

2013. május 26., vasárnap

Moss Garden

Kedvem támadt kicsit kibontani az ömlesztett bejegyzést, írok egyet az ott említett kendőről is, mert megérdemli. Szóval ez a Moss Garden, megint Ági mintája, megint egy tesztkötés. A sajátomat én Seaweed (tengeri moszat) Gardennek neveztem el, a fonal miatt, aminek Óceán a neve, és olyan szépen kiadta a kék különféle árnyalatait, a zöldet, a türkizt és egy kis fehéret.

Egyszerű és mégis nagyon mutatós, jól követhető, ezért gyorsan haladós minta. A fonallal kicsit meggyűlt a bajom, nagyon vékony, kicsit szöszölődős, és a kölcsön kapott, életemben először kipróbált bambusz tűvel nem voltak jó barátságban. A fonal nem csúszós, a bambusz még kevésbé, és a damilja nem olyan vékony, amit megszoktam, hanem egy üreges cső, és érdekes módon erről nehezebben csúsznak a szemek a tűre. Le legalább nem csúszott, ez a veszély nem fenyegetett, de amikor már sok szem volt a tűn, gyötrődtem kicsit azzal, hogy előrébb juttassam őket. 
Ez a kis kellemetlenség azonban eltörpült a fonal és a minta szépsége és a tesztben kialakult kellemes csoport mellett :) Elég hamar készen lettem, és azóta is az egyik kedvenc kendőm, leheletvékony, mégis meleg, és nagyon praktikus a formája, elöl megcsomózva hordom a vállamon. Ez az S-es méret, az L-esek már igazán hatalmasak lettek a tesztben!




Minta: Moss Garden by Kutas-Keresztes Ági (már elérhető, ingyenes!)
Fonal: Katia Darling, bő három gombolyag, 586 méter
Tű: 3.5 mm bambusz

John Irving: A negyedik kéz

Említettem ezt a könyvet kicsit lejjebb, az ömlesztett bejegyzésben, egyike azoknak, amiket az utóbbi időben olvastam. Zseniális. Irving regényeit eddig is szerettem, gyűjtőnek sajnos nem lehet nevezni, mert saját példányom kevés van, de könyvtárból vagy kölcsönkapva többet is olvastam. A negyedik kéz címűt a rukkolán jelöltem be, és azt olvastam róla, hogy Irvingtől talán a legjobb regény. Nagyon kíváncsi voltam rá, de nem is álmodtam, hogy valaki felteszi, ki akarna szabadulni egy ilyen jó könyvtől? És a véletlen szerencse - ha van olyan - úgy hozta, hogy annak a kedves rukkolásnak, aki a Rukkarácsony alkalmával engem húzott, pont volt egy elfekvő példánya, amit még nem jutott eszébe feltenni, így jutottam hozzá a könyvhöz. Igazi karácsonyi ajándék volt, az elolvasása azonban mémg hónapokig váratott magára, mert amikor megkaptam, szépen besoroltam az aktuálisak mögé az éjjeliszekrényemen. 
No, ennyit az előzményekről. A történetről csak röviden, mert ha hosszú lennék, nagyon belebonyolódnék, ráadásul éppen csak érdeklődést szeretnék kelteni, hogy olvassátok el sokan! Tehát a főszereplő Patrick, tévés műsorvezető, elég nagymenő, jóképű és ismert, a nők a lábai előtt hevernek, gyakorlatilag azt kap meg, akit akar, és ezzel él is. Elég bizarr körülmények között elveszíti a jobb kezét, és ez események áradatát indítja el, megváltozik az élete, de nem csak annyiban, amennyiben bármelyikünknek megváltozna egy ilyen baleset után. Irving szarkasztikus humora átitatja a regényt, ez a történés nem egy szörnyűséges katasztrófa nála, csak egy esemény a sok közül, úgy beszél róla, mintha általános lenne a kézpótló műtét napjainkban. Merthogy Patrick erre vár, és hogy egy kicsit még meglepőbb legyen a dolog, egy szerencsétlenül járt kamionsofőr végrendeletileg ráhagyja a jobb kezét. Lesz műtét, így előtérbe kerül az örökhagyó családja és a kezelőorvos, és nagyon szórakoztató, ahogy Irving csapong: először úgy tűnik, mintha csak röviden bemutatna egy-egy alakot, aztán kiderül, hogy gyors, repkedő gondolattársításokkal eljut az orvostól az exfeleségéig,a  fiáig, a kutyájáig, a házvezetőnőjéig és a közelben lakó egyetemistákig, időnként hangosan nevettem, máskor a szövegkörnyezetből kiemelve mély bölcsességeket találtam.
Aztán, ahogy Patrick szerelmes lesz, csökken a csapongás, szűnik a sok szál, a munka és a nő kerül előtérbe. A fülszöveg szerint Irving kíméletlenül pellengérre állítja az erkölcsi tartását vesztett médiát - hát, eléggé megtépázza, az igaz, de én nem fogalmaznék ennyire sarkosan. Kifigurázza a bulvárt, a szerencsétlenségekből szenzációt hajhászó televíziós újságírást, de ezt azzal a szatirikus humorral teszi, amely az egész regényt belengi. Ahogy maga is mondja: a bizarr már annyira általános, hogy már nem is bizarr. Erősen megfűszerezi erotikával is, bár a ma divatos erotikusregény-hullámhoz képest ma született bárány.
A végén aztán minden a helyére kerül, hőseink célba érnek, majdnem, mint egy modern mesében. Az utóbbi idők egyik legnagyobb olvasmányélménye volt számomra, Ti se hagyjátok ki!

Eszembe jutott

Két dolog, ami kimaradt Csongorról. Az egyik, hogy tud fejet rázni és bólintani, és ezeket megfelelően használni, illetve azokat a kis hümmögéseket is mondja, amit az igenre, nemre szoktunk használni. Igent, nemet nem mond egyelőre, a rászólós ne-ne megvan, mondja is sokszor, amikor olyasmit csinál, amit nem lenne szabad és rá szoktunk szólni.
A másik, hogy őt érdekli a rajzolás, ebben is ő az első! Van már első kis műve is, egy narancssárgás irkafirka. Marcit abszolút nem izgatta, nem is szeretett meg soha rajzolni, és nem is ügyes benne, bár most már azért egyre jobb. Regőnél én igyekeztem jobban figyelni erre, kínálgatni, javasolgatni neki a ceruzát, krétákat, festést, és nála be is jött, kéri magától is. Csongor viszont ha ceruzát, tollat lát, rögtön keresi hozzá a papírt és firkál, a tollakat ki-be tudja kapcsolni, és nagyokat nevet a török basás, mondókás rajzoknak. Névnapjára kapott mágneses rajztáblát, azon is firkál, ha eszébe jut. Jó lenne, ha neki megmaradna az ilyen irányú érdeklődése!

2013. május 25., szombat

Csongor közben 17 hónapos lett




Muszáj róla már írnom, mert a 16 hónaposat is kihagytam :) Mivel a hófordulója körül épp a legrosszabb napjait élte ennek a betegségnek, védőnő és mérés nem volt - remélem, nem fogyott, nagyon rossz az étvágya most betegen, viszont sokat szopik. Szóval súlyát, hosszát, ilyesmijét nem tudom, a foga meg még mindig 16, remélem, egy ideig nem is lesz több. Ennyit a számokról.
Persze nincs a fejemben egy jól összefoglalt gondolathalmaz, hogy mit is kéne írnom erről a kis legkisebbről, aki amellett, hogy anya szeme fénye, és naponta többször akarom megenni, azért egyre fejlettebb akaratú kis egyéniség is. Tud már dacolni, mérgelődni, dühöngeni, egyértelműen kifejezni, hogy mit szeretne és mit nem.
Mostanában - ha nem beteg - egyre jobban alszik, valamikor volt egy átaludt éjszaka is, amúgy meg általában kétszer ébred. Nappal már korán álmos, van, hogy úgy kell húznom az időt, hogy legalább fél tizenkettőig bírjuk ki, aztán egy gyors ebéd, meghallgatjuk a harangozást a rádióban, mert azt nagyon szereti, és már alszik is, és ilyenkor két-három órát is pihen. A legutóbbi ságvári hétvégén a szokatlan hely sem zavarta annyira, mint eggyel korábban.
Igény szerint szopizik, általában reggel csak pár kortyot kér, délelőtt egyszer többet, amikor már fáradt. Aztán alvás előtt, alvás után, majd délután már nem annyira, viszont este van, hogy kétszer is kap lefekvés előtt. Aztán az éjszakai ébredéseknél, és nagyjából ennyi. Most, hogy beteg, persze meg se tudom számolni a szoptatásokat, jön, bújik az ölembe, dől hátra és máris tudom, hogy mit szeretne.
Persze ezt, hogy mit szeretne, amúgy sem nehéz kitalálni. Mutat mindent, a maga kis nyelvén dumál hozzá, irányít. Néha azért mondom neki, hogy megtanulhatna már beszélni, mert egyszerűbb, mint felmászni a konyhaasztalra és felborogatni a bögréket arra utalva, hogy inni szeretne :) Azért néhány dolgot mond: apa, anya, mama, bimm-bamm, hinta, kukk, utánozza a kutyaugatást és a lónyerítést, brümmög az autózáshoz, és még van pár szókezdemény, amit nem használ rendszeresen, de egyszer-egyszer felismertük, például az Iciri-piciriből az ökröcske szó. Dallammal felismerhetően dúdolja a hinta-palintát és az Egy kismalac, röf-röf-röf című örökzöldet. 

Mindenfélét szeret, amit nem lenne szabad, kedvence a kukák pakolása, vécékbe nyúlkálás, komposztos edény tartalmának minél hatékonyabb elterítése a padlón, partvissal a lehető legtöbb tárgy leverése, asztalra mászás, kályha kikormozása. Azért némi játékkal is le lehet foglalni, szereti például a búgócsigát, az autókat, próbálja összeilleszteni a duplo kockákat, mindent szeret, amit húzni vagy tolni lehet, a járássegítő kiskocsi még mindig nagy kedvenc. Motorozni még nem tud, de nagyon szívesen sétál, az oviból például ügyesen hazajön, és tudja, mikor merre kell kanyarodni, és melyik a mi kerítésünk, ahol meg kell állni.
Nagyon szeret a kertben lenni, ott is vég nélkül csatangol fel-le, fűnyírót tologat és teherautót húz, pocsolyákban paskol és virágot szagol, Ságváron szemernyi félelem nélkül merészkedett be ő is az állatok közé, pont mint Regő ekkora korában.

Igazi kis falusi gyerek, egyre barnuló bőrrel, szőke hajjal és minél több kosszal :) 
Az étvágya egészségesen sem túl nagy, nem eszik nagy adagokat. Olyan ételt nem tudok mondani, amit következetesen imádna, inkább hangulatfüggő, hogy épp kér-e valamit vagy nem. Borsós ételekkel általában nem tudok mellélőni, nagy örömömre ő szereti a gyümölcsöt is, viszont nincs oda a kenyérfélékért. Szívesen eszik leveseket, végre valaki :)
A tesóival meg az van, hogy mindenki szeret mindenkit, és mégse könnyű kijönni. Marciban van egy adag önzés, vagy minek nevezzem, hogy ne ezt a csúnya szót használjam, tervezek róla írni külön is. Neki nagyjából mindegy, hogy a kistestvéreit zavarja, piszkálásnak érzik, ha itt-ott tapogatja, bökdösi, szimatolja őket, és ezt elég egyértelműen jelzik is, attól ő még folytatja. Persze tiszta szeretetből, hiszen olyan édes az a kicsi, muszáj tapizni a finom bőrét, a tenyerén érezni a selymes haját, én ezt értem - de annak a kicsinek is van énhatára, és ha a betolakodás sok, akkor visítva menekül, ha hagyják. Ha még azt sem, akkor csak visít. Szóval vannak hangos konfliktusok, ez az egyik, a  másik főleg Regővel alakul ki a játékok miatt, merthogy Csongor jön, beszáll a játékba, és akkor Regő visít, hogy elvette a kockát! elvette az autót! az nem számít, hogy két doboz kocka van ott még, és huszonöt autó. Lassan kell terelgetni Regőt az együtt játszás felé, remélem, ránk is igaz lesz az, amit sok kiskorkülönbséges családból hallani, hogy összenőnek és szépen együtt elvannak bizonyos kor felett.
Kacsákat csodál az állatkertben Regő betonkeverőjével :)

Nekem külön csoda a haja, ahogy göndörödik hátul, két kis kopaszka tesó után (na persze náluk mindig tiltakoztam, hogy nem is kopaszok! Nem is voltak, de mik azok a pihék ehhez a hajkoronához képest :) ) Boldogan fotózom, aztán ha meggyógyul, eljön az ideje és kegyetlenül levágatom, mert már most is nagyon megizzad sokszor.

És még egy utolsó kép, anyukámmal:

Betegek

Dokumentálom most már magamnak is, mert nem tudom követni és hétfőn elmondani a doktornőnek. Még múlt hét szerdán ébredt Regő sírva, először nem is tudtuk, mi baj, csak sírt a karomban, míg végül megértettük, hogy a nyaka fáj. Láza nem volt, de kapott fájdalomcsillapítót, miután vagy félórán át sírdogált. Amúgy csak taknyos volt, az se vészesen, szóval aggasztott ez a nyakfájás. El is mentünk orvoshoz: a fejbiccentő izma gyulladt be a náthavírus mellékhatásaként. Melegítsem, kenjem, kapjon gyulladáscsökkentőt, és az orrfolyásán dolgozzunk erősen, mert rosszabb, mint ami kívülről látszik. A héten ne menjen oviba, hétfőn ünnep, keddig kapott igazolást.
Jól van, tök nyugodt voltam, csak egy nátha, pár nap alatt jól lesz, oké. Erre másnapra betaknyosodott Csongor is, és neki hőemelkedése is lett. Itt már kezdtem aggódni: vasárnap futóverseny Keszthelyen, addigra meg kellene gyógyulniuk! Vagy hogy legyen? Ha egyedül mentem volna, lemondom, de páros félmaratoni váltó volt a terv Anikóval, a szomszéd lánnyal, neki az első versenye, nagyon lelkesen készült és ez motiválta a futás újrakezdésében. Vagy maradjanak itthon a gyerekek és csak én menjek el? Hát nem tudom... mennyivel jobb két beteg kicsinek az anyjuk nélkül majd' egy napig? 
Végül abban maradtam magammal, hogy figyelem őket és meglátjuk, mi lesz. A náthán és Csongor hőemelkedésén túl nem volt semmi, így végülis belevágtunk vasárnap a keszthelyi utazásba. És mire hazaértünk, mindkét gyerek lázas volt :( Nem is akárhogy, Csongor 38 fölött, Regő 39 fölött, ki is dőltek szegények.
Hétfőn ünnep, keddre terveztem az orvost, de a kis betegek hajnalban fél hatkor felkeltek, aztán délután átaludták a rendelési időt. Úgy gondoltam, most az alvás jobbat tesz nekik: kedden délután van a rendelés, szerdán reggel, ha olyan gyógyszer kell nekik, ami nincs itthon, maximum este helyett reggel kapják, a lázcsillapítás, köptető és a többi meg megy addig is. Regő naponta kétszer-háromszor produkálta a 39 feletti lázakat.
Tehát szerdán orvosnál voltunk, és kiderült, hogy valójában Csongor betegebb, mint Regő: zörög és sípol a tüdeje, neki antibiotikum kell. Pedig alacsonyabb lázakkal kevésbé volt elesett, mint a kis bátyja. Regőnek vírusos a dolog, az okoz ilyen magas lázakat. Mindkettőnek hörgtágító meg az eddigiek, plusz Csongornak antibiotikum, hétfőn menjünk vissza.
Ma van szombat, Csongor ma kapta a negyedik, utolsó adag antibiotikumot. Tegnap azt gondoltam, legyűrtük a bacit és maradt a vírus, mert este ő is 39.7 volt... Regő magas lázai megmaradtak ebben a négy napban, de azért a láztalan időszakaiban egyre jobban lett, és ma délelőtt már nem is volt láza - ezt lekopogom. Begyulladt viszont a szeme, homeopátiás cseppel csepegtetem, olyan piros, mint egy nyúlnak.
Közben mi is elkaptuk, nálunk láz nincs, de a felnőttek is köhögnek meg taknyosak, mind a hárman. Marci tartja a frontot, remélem, ő nem is kapja el. Hétfőn megyünk vossza az orvoshoz, remélem, a hétvégén egyre jobban alakulnak majd!

2013. május 14., kedd

Az a kilenc hónap

Nem, ez most nem az a kilenc hónap, abban nem vagyok már érintve :D Ez az a kilenc hónap, amióta futok, május 12. volt a napja, vasárnap, apukám születésnapja.
És hogy mi született ebben a kilenc hónapban? Született egy futó, akit magával ragadott ez az életforma. Magamtól eszembe sem jut sportnak nevezni, de büszkén gondolok rá, hogy ha valahol megkérdezik, sportolok-e valamit, most már rávághatom, hogy igen, rendszeresen :) Körülbelül 14 éves koromban volt ez utoljára így. És mi változott?
 - fogytam tíz kilót, aztán visszaszedtem négyet, de abban már van egy csomó izom is, jól észrevehető a különbség főleg a lábamon, fenekemen, de a hasamon is, csak ott még rejtőzik némi kis zsír alatt. Ezt a legnehezebb ledolgozni, a hasi párnácskát, de majdcsak sikerül. Ha meg nem? Hát őszintén bevallom, igazából nem érdekel, hogy 68 kiló vagyok egy hasi párnácskával, amíg úgy érzem magam, ahogy érzem, és egy kellemes hétköznap reggelen jólesően le tudok futni nyolc kilométert.
 - lett egy csomó kütyüm :) Kezdve az első futócipőn, aztán a téli felszerelésen, a világítós sapkán. Sportmelltartóim voltak, zumbára vettem őket még Regő féléves kora körül. A pulzusmérő órát meg Péter vette magának, de elkommunizáltam. Aztán lettek tavaszi ruhák, sportzoknik, talpbetét, kulacstartó öv, telefontartó a karomra, ez a legutóbbi beszerzés, de most van decathlonos, hervises kuponom is, és hétvégén kapok még Intersportost is, ha minden igaz, szóval valamit még muszáj lesz beszereznem :)
 - Nulláról felfejlődtem 10 kilométerre, sokkal többet még nem futottam, de most cél a 15, épp terepbejárásokat tartok hozzá. Ez nagyképűen hangzik, magyarul annyit jelent, hogy megpróbálom felderíteni, hol lehet a Sárvíz vagy a Nádor-csatorna partján terepakadályok, úgymint kerítés, kutya és hasonlók nélkül futni. És hát a nem is tudom milyen, sétálós-kocogós tempóról a mai rekorddöntéssel 6 perc és 22 másodperc alatt vagyok képes megtenni egy kilométert. Kíváncsi vagyok a hétvégi negyedmaratoni eredményre :)
 - Voltam pár kisebb-nagyobb futóversenyen: az első volt a Fut a falu, ami tényleg csak ilyen kicsi és helyi, se rajtszám, semmi komoly, hanem Tamás bácsi, a karateedző a célban egy stopperrel, és az első helyezett hét kört futott, mire én ötöt :D De nekem akkor nagy dolog volt egyáltalán megtenni azt a 3.75 kilométert. Aztán jött a Szigetfutás a Margitszigeten, ott az öt kilométer volt a célom, majd a MérőMaraton, és végül a csúcs, a Vivicitta. Az én futóévemen már fenn van a korona, most már csak a hab jöhet a tortára.
 - És az igazi eredmény, ami nem mérhető: életformává vált a futás, örömforrássá és szükségletté, hiányzik, ha nem tudok menni két napig, terveim vannak vele kapcsolatban, így akarok maradni. Futó ember lettem.

2013. május 13., hétfő

Regőség, mielőtt elfelejtem

...még csütörtök reggelről. Épp Csongort öltöztetem, amikor odajön:
 - Anya, nézhetek mesét?
 - Hm, hány óra van?
 - Fél négy.
 - (mosoly) Hát, ha fél négy lenne, nézhetnél, de nem hiszem, hogy fél négy van. Kérdezd meg apát, hogy hány óra van.
Kiszalad a nappaliba:
 - Apa, hány fok van kint?

:)

Állatkertben jártunk

És megnéztük a kiselefántot és a kisoroszlánokat is :) Most csak a két kicsivel mentem, mert Marcinak már csak egy igazolható napja van, és azért még egy hónap visszavan az iskolából, akármi is történhet. Nem örült persze, de volt már sokszor állatkertben, és ő sose volt olyan állatbolond, mint Regő, szóval azért megértette. Apja érte ment délben az iskolához, velük töltötte a hétvégét, mi meg hoztunk neki valamit az állatkerti ajándékboltból :)
Emiékkel és Lináékkal találkoztunk az állatkertben, Linával ha jól számolom, majd' három éve nem futottunk össze személyesen... hogy elrepült ez az idő! Ennek arányában jól megnőttek a gyerekek, Csongorral meg még nem is találkoztak.
Az állatkertezés nagyon jó volt, én alapból is mindig élvezem, most meg a gyerekekkel se volt gond. Regő is olyan ügyes, önálló kezd lenni. Elindultunk a pálmaház felé, megnéztük az Ausztrália házat, a tevéket, a kengurukat, a sisakos kazuárt és a pávát, akivel Regő szóban és testbeszéddel is közölte, hogy "nyisd szét a farkadat a kedvemért" :) szépen jött velünk, amerre kellett, persze mindig volt alku is, hogy ki merre mit szeretne. Egyedül bement az állatsimogatóba, kecskék között ő már rutinos :)
Csongor jól elvolt a babakocsiban, aztán ahogy közeledett a dél, javasoltam, hogy keressük meg a kis játszóteret, az árnyas is, a gyerekeket is szabadjára lehet engedni, még Csongor is szaladgálhat egyet, és ehetünk is. Mindenkinek vittem ebédet dobozban, igaz, hogy Csongor inkább csak a nassolnivalókból kért, de Regő ügyesen evett halrudacskát a homokozó szélén ülve. Csongor kimozogta magát, jóllakott, játék és evés után még fagyiztunk egyet, és beálltunk fókashow-t nézni, ő meg pont a kezdés előtt elaludt a babakocsiban. A show is nagyon jó volt, sose láttam még ilyet, mindenkinek tetszett :)
Emiéknek nem sokkal ez után sajnos menniük kellett, Lináékkal még megnéztük az állatkert másik felét is, akkor láttuk a híres kölyköket is, Ashát és a négy kisoroszlánt. Aztán felébredt Csongor, lassan lehetett érezni, hogy nyűgösség, fáradtság lesz, úgyhogy mi is elindultunk haza. 
Képekkel nem nagyon merek küzdeni - nem a blogger hibája, hanem valahogy a számítógépem és a blogger kombinációja, mert facebookra simán felmennek a képek, itt meg iszonyú lassan, egyesével-kettesével és rémes winchesterfelpörgés mellett... Viszont itt egy link, mert picasára is könnyedén felmennek :)

2013. május 9., csütörtök

Ömlesztve

Alkotói válságban vagyok, vagy mi, legalábbis blogíróiban. Itt várakozik öt bejegyzés piszkozatban, és rájuk nézek, és elmegy a kedvem a megírásuktól, nem tudom, miért van ez, magamra se ismerek. Pedig annyi minden történt...
Még áprilisban volt például Ki mit tud az iskolában, ahol Marci klarinétozott is, meg az osztály színdarabjában is szerepelt, a Kire ütött ez a gyerek címűt adták elő, nagyon humoros volt, és iszonyatosan jól állt egy csapat kiskamasznak, telibe találták. Videóztam is, de aztán töröltem, annyira zajos lett, nem is lehetett érteni semmit. Viszont a klarinétról van egy!

Közben Csongor is 16 hónapos lett, ennek alkalmából elérte végre a 10 kilót és megkapta az elmaradt 15 hónapos oltást, valamint kinövesztette mind a 16 fogát.  Nagyon sokat ügyesedett, okosodott, talán kezd beszélni is, most már az apa, anya, mama, pápá, ne-ne kis ismétlős szókezdemények mennek. És persze az akarata is erősen kezd kifejlődni, néha nem egyszerű vele, de közben meg bújós, édes, és a világ legaranyosabb kis fürtöse.

Április végén kirándultunk egy teljesen logikátlant, ugyanis előtte két programlehetőségünk volt: a Kemencés fesztivál Vérteslovason vagy a Gyapjúnap Taliándörögdön. Aztán addig csűrtük-csavartuk és találtunk még egy csomó más lehetőséget, majd váltunk döntésképtelenné, míg felmerült a kérdés, hogy ne menjünk inkább csak úgy egyszerűen ki az erdőbe? Igen, de hova? Esetleg olyan helyre, ahol kisvasút is van? És így kerültünk másfél óra autózásra a gemenci erdőbe, bár itt van a szánkban a Bakony és a Vértes, ráadásul úgy, hogy épp csak az erdőszélig jutottunk, az első kisvasútmegállóig, mert két kisgyerekkel mégse lehet másfél órát oda és ugyanannyit visszavonatozni a végállomásig, meg aztán még autó haza. De ezzel együtt is szép volt, élmény volt.
Aztán volt még május elseje, voltunk az összes gyerekemmel majálisban, majdnem nem sikerült elindulni, annyira hisztisek voltak reggel, már öltöztem is vissza, hogy akkor maradunk, de végül Marci meggyőzött. És aztán tényleg minden jó lett, jól érezték magukat, aranyosak voltak, jól szórakoztunk. Jó messze álltunk meg a bulitól egy olyan helyen, ahol tudtam, hogy biztosan lesz parkolóhely, árnyék, biztonság... csak a távolságot nem jól mértem fel, úgyhogy két-két kilométert gyalogoltunk oda és vissza, a visszaúttól már eléggé féltem, de már túl a sok élményen meglepően ügyesebben mentek, mint odafelé. Az is motiváló lehetett, hogy kétszer is megszakítottuk a sétát fagyizással :) Itthon volt még egy kései ebéd, alvás már nem, viszont dagonyát csináltak a homokozóból, és estére úgy néztek ki, ahogy egy igazi falusi gyereknek kell, csak hatványozva.
A legutóbbi hétvégét Ságváron töltöttük, Ancsáék elmentek hétvégézni és ránk bízták a fiúkat, úgyhogy öt gyereket kellett koordinálnom, de a jó időnek hála, nem is ment olyan nehezen. Az egész napot a kertben töltöttük, köszöntöttünk anyák napját, apukámat közelgő születésnapja alkalmából, Márk nevenapját, és meglátogatott Anka barátnőm is Lorkával, Hannával és a pici Palkóval. Nagyon örültünk nekik, és így már nyolc gyerek érezte jól magát anyukámék kertjében.
Ötök

Meg még hármak Csongorral
Az ovis anyák napja tegnap volt, kiscsoportban itt úgy zajlik, hogy hazamenéskor félrevonul csak az anya és a gyerek egy kis feldíszített asztalhoz, van ott virág, ajándék, és Regő az én ölemben ülve mondott verset. Nagyon édes volt, szépen végigmondta, helyenként olyan halkan, hogy ilyen közelről sem értettem :) de azért sikerült elsírnom magam. Tenyérlenyomatos kis papír ajándékot is kaptam, meg egy szál rózsát. 

Futottam is, nagyjából sikerül lassan átállnom a reggeli futásra. Először Ságváron próbáltam, amikor este nem sikerült elszabadulnom, másnap reggel Csongor ébredése után felkeltem, és majdnem öt kilométert futottam, felfedeztem egy nagyon jó kis kört a faluban. Aztán vasárnap is sikerült, hétfőn itthon is - az egy örömfutás volt reggel fél hattól, gyönyörű időben és finom levegővel, szivárvány alatt bő hét kilométer. A keddet kihagytam, de tegnap már úgy mentem, hogy még a szokásos telefonébresztőm előtt hazaértem :) Jövő vasárnap páros félmaratont futunk Keszthelyen a szomszédommal!

Olvastam is, kötöttem is, az egyik könyvről nem fogok részletesen beszámolni, nem is friss már, meg ugye az alkotói válság... de John Irving Negyedik kéz című regénye zseniális. Szarkasztikus humorral szórakoztat, mosolyogtat, elképeszt, közben kritizál, és nem mellesleg történetet is mesél. Nagyon szeretem John Irvinget, és szerintem ez az egyik legjobb könyve. A másik, akit tegnap fejeztem be a Futni születtünk c. könyv, ez viszont megérdemel egy saját posztot, mert fantasztikus.

Kötésileg elkészült a Moss Garden kendő, ez megint egy teszt volt Áginak, nagyon örültem, hogy részt vehettem benne, és igazán szép kendőm született. Tegnap pedig befejeztem anyósom kardigánját - ugyanazt, amit tavaly már elkészítettem egyszer neki, csak óriási lett. Idén a tavasz közeledtével elbontottuk, és újrakötöttem, immár jó méretben.


És akkor még ott a kert - egyelőre nem sikerült nagyon tevékenyen részt vennem benne, mert főleg gyerekeket kergetek és a homokozó szélén ülök, de lassan ki kellene ültetni a palántáimat, és nő a sok minden, amit Marika néni vetett. Nyílnak a virágok, gyönyörű minden. Május van.

Nagyon frusztrál, hogy a blogger bojkottálja mind a képfeltöltést, mind a videó beszúrását youtube-ról, pedig ez egy jó színes posztnak volt szánva. Ha tudom, pótolok mindent! - U.I. Mindenhez lett legalább egy kép, a videóval még tartozom.