Már megint volt egy-két kiborulós este (meg közte egy olyan, amikor Marci kifejezetten nagyon jó volt) de nem akartam jönni és erről nyafogni, még a végén úgy fog látszani, hogy ezek az én fiaim csupa égetnivaló rosszcsontok, én meg egy összezuhant anya vagyok, de azért ez csak néha van így :)
Csongornak a betegség közepette kijött a kilencedik foga, és a tizedik helyén olyan csúnya lyuk van, hogy szerintem az is napok kérdése. Újra megjött a kedve a rágáshoz, szívesen eszi a szeletelt almát, és jobb az étvágya is. Hétfőn voltunk orvosnál, kapott másik köptetőt, aminek hatására most jobban köhög és jobban folyik az orra is, de ennek most örülünk, mert ez azt jelenti, a tüdejéből ürül a cucc kifelé. Remélem, meggyógyul teljesen és hamar, a doktornő azt mondta, két nap alatt most már rendben lesz, pénteken meg talizni szeretnék menni vele :)
Regőnek nagyon bejött a játékos fejlesztő torna, mindig meséli, hogy miket csináltak: repülőztek, palacsintáztak, gombócoztak - és az elmesélést illusztráló mozdulatokból próbálom kitalálni, hogy mi is az. Mindig kapnak egy pecsétet a csuklójukra, büszkén mutogatja itthon, volt már napocska, kard, tegnap épp fecske. Én meg összeadtam fejben egyet a kettővel, és megkérdeztem Emit, aki gyógypedagógus végzettségű, hogy létezik az, hogy két tornafoglalkozás már úgy hat a kis agyára meg a finommozgásaira, hogy ilyen hirtelen kezd el rajzolni, színezni? Szerinte igen, sőt már egy alkalom is elegendő a látható hatáshoz. Hihetetlen, nagyon örülök neki. Regő egészséges, jól fejlődő kisfiú, semmi gond nincs vele, milyen hatással lehet akkor egy ilyen torna azokra a gyerekekre, akiknek tényleg szükségük van rá? És élvezi, szereti, lelkes.
És amiért most épp jöttem írni, az a tökéletes pillanat, amiben az imént részem volt. Anyasági válságomban ma egyszer végre felöltöztem nőnek: szűk farmer, tunika, csizma, kis smink, nagyon jó volt. Végülis komoly okom volt rá, kimozdultam: szmk-s szülőire mentem reggel. Jó kis program :D Mindegy, én jól éreztem magam a bőrömben, itthon sem mostam le a sminket, a tunikát se vettem le, az előbb pedig épp fektettem le Csongort, és örültem, milyen praktikus, hogy felül gombos, szoptatni is tudok benne. Ő meg bújt, feküdt a karomban, fél szemét eltakarta a kezével, a másikkal nézett rám - miután előtte igencsak izgága volt, és énekelni kezdtem neki szoptatás közben. Nézett rám felfelé a gyönyörű kék szemével, és valahogy hirtelen áthelyezkedtem az ő nézőpontjába, és rájöttem, hogy neki aztán tök mindegy, mit lát: sminkelt vagy nem sminkelt anyát, és csini tunikából kerül ki az a mell vagy otthoni pólóból. Ő a világon a legtökéletesebb biztonságot éli át most épp, anya karjában van, szopik, és a szemét anyja szemébe függeszti, aki énekel neki... Hát kell ennél több? Ezekből a pillanatokból táplálkozunk tudattalanul később, ezt a biztonságot keressük egész életünkben. És most boldog vagyok és elégedett, és nekem se kell több.
U.I. ha a 104 (üdvözlet!) kedves olvasóm között van olyan, aki esetleg úgy gondolja, hogy ez itt az ő kedvenc blogja és szereti, akkor itt szavazhat rá :) Köszönöm :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése