2013. január 24., csütörtök

Nem múlt el

Csongor gégegyulladása ugyan elmúlt, de... Akkor örültünk, hogy végre hurutosan köhög, hogy fel tudja köhögni azt, ami akadályozta a tiszta légzésben. A köptetőt, kalciumot addig adtam, amíg a doktornő javasolta, utána már csak vitamint, homeopátiát. A köhögés azonban nem múlt, egy ideig azt gondoltam, ez normális, szűkek a járatok, picik a hörgők, a légcső, majd kijön. Az orrát szívtam, bár nem náthás, de így a torkáról is lejön a cucc. Aztán most már, miután harmadik hete köhög, kezdtem úgy gondolni, hogy jó lenne azért, ha lassan elmúlna, meg elkezdett nem tetszeni az, ahogy akkor lélegzik, amikor nem köhög. Szóval nem a köhögés zavart már, hanem az, amit nem köhög ki. Laikusként diagnosztizáltam neki egy hörghurutot, és elhatároztam, hogy ma visszaviszem a gyerekorvoshoz.
Reggel aztán gyanús lett, hogy melegnek tűnik, csak 37.5 volt, ebből még akármi is lehet. Eljött velünk az oviba, hazaérve hamar álmos lett, nagyot aludt, úgy kellett finoman ébreszteni, hogy menjünk orvoshoz. A gyanúm igazolódott, hörghurut. Úgy értettem, hogy ez egy szokványos dolog, hogy gégegyulladásra hörghurut következik, mert ahogy elkezdtem mondani a mondatot: "elmúlt a gégegyulladása", a doktornő már be is fejezte: "hörghurut lett belőle". Kapott hörgtágítót és újra köptetőt, hétfőn vissza kell vinni. Viszont itthon olyan ügyesen lapátolta befelé a borsófőzeléket, hogy csak na, és utána még egy nagyot aludt :)

3 megjegyzés:

Eszter írta...

sajnálom, együttérzek.... a Spiropenttől remeghet a keze, meg pöröghet ezerrel... bár biztos tudod Marci után.

kikocs írta...

jobbulást!

CsaládiKuckó-Anita írta...

Jobbulást kívánok! Remélem azóta jobban vagytok!

(nálunk a Spiropent már nem ér semmit :( így áttértünk a Berodual-ra, inhalátorba kell rakni így hatásosabb)