2012. december 2., vasárnap

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes

Fulghum tiszteletes bölcs. Mégpedig olyan egyszerű, hétköznapi, derűs bölcs, aki nem emeli magát piedesztálra, és nem rugaszkodik el a mindennapokból: abban találja meg a nagyszerűséget, amiben él, amit maga körül lát. Ezt a könyvet már jó régen olvastam egyszer, akkor könyvtárból vettem ki, és lenyűgözött. Máig megmaradtak bennem mondatok, sztorik belőle, és végül sikerült beszereznem a rukkolán. Nem idézem most ki, mi az a minden, ami az élethez kell, és bizony mindannyian megtanultuk már az óvodában, olvassa el mindenki. De ha belegondolunk, az alapvető dolgokat tényleg kicsi korunkban magunkévá tesszük, és ha lecsupaszítjuk, az élet tényleg ilyen egyszerű. Mondok egy példát: ne bánts másokat. Az óvodában sokszor halljuk, belénk vésődik. Felnőtt korunkra aztán rájövünk, hogy ez az intés nem csupán azt jelenti, hogy ne vágjuk fejbe Pistikét a homokozólapáttal. Ennék sokkal többre, mélyebbre, komolyabbra ki lehet terjeszteni ezt az alapelvet, és mennyivel szebb lenne a világ, ha mindenki eszerint élne!
Persze Fulghum tiszteletes könyvecskéje nem egy felsorolásszerű dogmagyűjtemény ezekről az egyszerű dolgokról, nem egy unalmas összefoglalása azon szabályoknak, amelyek szerint ha élünk, mindenkinek jobb lesz. Történetmesélés, derűs elmélkedések, gyakorlati bemutató arról, hogyan kell nézőpontot váltani és például ha beleakadunk egy hatalmas pókhálóba az utcán, mindjárt kevésbé bosszantó, ha elképzeljük a helyzetet a pók szemszögéből... 
A folytatás címe: Már lángolt, amikor ráfeküdtem... - sokatmondó cím, én már olvastam, szívből ajánlom mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: