2012. december 22., szombat

Monty Roberts: Lovak és emberek

Régen volt rám könyv akkora hatással, mint a Lovak és emberek, reklámozom is, amerre lehet. Aki emberekkel, állatokkal vagy gyerekekkel foglalkozik, tehát például mindenki, akinek gyereke van, szerintem olvassa el. Mert az ember olvas nevelési könyveket, olvastam sokat az erőszakmentes kommunikációról is, ez az egyik fő problémám, hogy hogyan beszéljünk úgy a gyerekekkel, hogy megértsék, hogyan ne legyen belőle kiabálás, veszekedés, feszültség... és annyi könyv, ötlet és módszer után végül ez hatott igazán. Ütős olvasmány, pedig annyira egyszerű...
Arról van szó, hogy a több ezer lóval végzett munkája során, a közönségéből kapott visszajelzések segítségével is Monty Roberts rájött, hogy egyáltalán nincs akkora különbség az emberek és a lovak viselkedése között. Talán azt az erőszakmentes módszert, amit ő a betörés helyett kidolgozott, lehetne alkalmazni az emberek közötti kapcsolatokban is, akár munkahelyeken, akár családokban. Rengeteg példát leír lovakra is, emberekre is, gyerekek nevelésére is. A munkájuk mellett a feleségével ha jól emlékszem, körülbelül negyven gyerek nevelésében vettek részt több-kevesebb sikerrel. Sok gyereket, kamaszt küldtek hozzájuk mintegy terápiás céllal olyan szülők vagy segítők, akik nem tudtak boldogulni a mélyen sérült, tényleg vad szokásokat felvett fiatalokkal. Montynál mindegyikből rendes, tisztességes, dolgos ember vált. És ott van a saját három gyereke is. Rám ezek a történetek voltak a legnagyobb hatással, de munkahelyi vezetőknek vagy bármilyen csoportvezetőnek is érdemes elolvasnia. Kommunikációs módszereket és konkrét, kézzelfogható nevelési módszereket és vállalati esettanulmányokat is leír Monty, és ha valaki hitetlenkedik, hogy egy lószelídítő...? mit tudhat ő?  - annak csak azt tudom mondani, hogy olvassa el. Én sem láttam Montyt munka közben se élőben, se filmen. De nem egy esetet ír le, amikor a lovakkal végzett munkáját látva vezetők vagy csoportok maguk ismerték fel az összefüggést aközött, amit a lovakkal csinál, és a főnök-beosztott viszony között. Most is a kezem ügyében van ez a könyv, és biztos, hogy nem utoljára olvastam.

2 megjegyzés:

Emese írta...

Felkeltetted az érdeklődésemet :)

Ági írta...

Ezt kérem szépen kölcsön vizsgaidőszak után! :-)