2012. augusztus 1., szerda

Apás hétvége

Olyan jó kis pihenős hétvégém volt. Marci az apjánál, Regőt pedig Péter vitte el mindkét délelőtt: nagypapánál voltak, meg játszótéren, meg fagyizni, sétálni, biciklizni, csónakázótavat kerülni... Én meg közben itthon belemerülhettem Csongorba és az olimpiába, közben vasaltam, kötöttem, főztem, meglepő csend volt, az egyik nap Csongor is nagyobbat aludt talán ezért. Regő meg jól elfáradt, magától ment aludni ebéd után, és mindkét nap nagyokat is aludt, azt nem mondom, hogy emiatt kevésbé lett volna hisztis, de legalábbis kevesebb ideig :) Hála ennek meg az olimpiának, rohamosan fogy a vasalnivaló :)

Nincsenek megjegyzések: