2012. március 6., kedd

Gyereksebészet

Ma voltunk Csongorral a gyereksebészeten, a múlt heti első időpontra végülis nem mentünk, mert pont leesett a hó, és valójában semmi nem múlt azon, hogy egy héttel később tudjuk-e meg az eredményt. Átkértem az időpontot mára. Párszor már elkényeztettek itt a tényleges időpontra behívással, kevés várakozással, úgyhogy most már eleve ilyen optimistán készültem. Kár volt, most kellett egy órát várnunk, és utánunk érkezőket is behívtak előttünk. De Csongor nagyon jól viselte, néha nyafogott csak, egyszer szopizott, amúgy meg az elején aludt, ébredés után pedig sokat aranyosan nézelődött, beszélgetett. 
De a lényegre: szerencsére csak vízsérve van, nagy megkönnyebbülés ez nekem! Nem kell a pici babámat műteni egyelőre. Kétéves korára kellene felszívódnia. Érdekes, a napokban már sokkal nyugodtabb voltam ezzel kapcsolatban, mint két hete, amikor felfedezte a doktornő. Akkor csak reménykedtem, hogy vízsérv, de minden sírásánál azon aggódtam, hogy biztos mégis valódi sérv, és az fáj neki... Viszont ahogy múlt az idő, határozottan kisebbnek és kevésbé feszesnek láttam ott a dolgokat, nem részletezem tovább a gyerekem intim zónáit, na. Szóval szinte már azzal a tudattal mentem a rendelőbe ma, hogy biztos vízsérv, és csak egy kicsit izgultam az agyam egy hátsó részében.
Csongor nagyon ügyes volt, végig mosolygott a doktornőre, csak akkor sírta el magát, amikor már öltöztettem :) A doktornő meg külön megjegyezte, hogy György is, mert az ő fia is az.
A felszívódás ütemét ellenőrizni kell, így egy hónap múlva kontroll, de gondolom, majd akkor megmondják, hogy a továbbiakban kell-e és milyen gyakran, hiszen biztosan nem fogunk kétéves koráig havonta járni. Még a hasát kell figyelni, mutatták, hogy hol, mert ez szokott lágyéksérvvel együtt járni. De neki az nem lesz, és ez is hipp-hopp elmúlik!

2 megjegyzés:

Gabka írta...

Hurrá! Nagyon örülök a jó hírnek!

Orsi írta...

Nagyon örülök a jó eredménynek, és drukkolok, hogy elmúljon magától!