2012. február 11., szombat

Vissza a zoknikhoz

Érdekes élete van nálunk a különböző méretű zokniknak. Regőre például újabban nem érdemes zoknit mosni, mert naponta átlag három párat használ el, viszont így egyik se lesz annyira koszos, mintha egy teljes napig hordta volna. Azt csinálja ugyanis, hogy minden előzmény nélkül egyszer csak elkezdi piszkálni a lábát, és közli, hogy "van piszk" - ami általában nincs, de ekkor már esélytelen megakadályozni, hogy levegye a zoknit. Egy ideig rohangál mezítláb, mert ilyenkor nagyon komoly erőltetés és a hozzá kapcsolódó hiszti árán lehetne csak visszaöltöztetni. Idővel viszont elkezdi kipakolni a zoknis fiókja tartalmát, és önállóan felhúz egy párat - természetesen nem az eredetit veszi vissza, hiszen abban "van piszk". Olyan is volt már, hogy mondtam, hogy a mamához nem lehet mezítláb lenni, mire beszaladt a gyerekszobába, és zokniban jött elő. Így aztán az esti rendrakás idejére a lakást lépten-nyomon elhagyott zoknik díszítik. Itt épp Kisvakondot néz, emlékeim szerint a fényképezés pillanatában már mezítláb:

Marcival pedig meddőnek tűnő, de talán alakuló harcot folytatok annak érdekében, hogy a levetett zoknijait ne kifordítva rakja a szennyesbe - jó tudom, mázlista vagyok, hogy egyáltalán beteszi :) de nincs kedvem büdös zoknikat forgatni, pláne vizeseket. Néhány hiábavaló csata után eljutottam odáig, hogy közöltem, hogy ami ki van fordítva, azt nem fogom mosni, és ezt következetesen be is tartottam - de amikor a helyzet azzal kezdett fenyegetni, hogy a gyermek a harsogó mínuszokban kénytelen lesz zokni nélkül iskolába menni, inkább megkértem, hogy válogassa át a szennyestartó tartalmát és forgassa vissza a talált fuszekliket. Ugyanaznap este az aktuális darab ennek ellenére kifordítva került a kosárba... de majdcsak lesz valahogy. Az viszont a vicc kategória volt, amikor tegnap reggel felemás zokniban találkoztam vele, mármint rajta volt az. Ugyan mindkettő kék-fehér csíkos volt, de mit számít az, hogy színárnyalatok, csíkvastagságok és -darabszámok tekintetében tök eltérőek. Elengedtem benne iskolába - férfiakkal nem vitatkozunk színekről :D

4 megjegyzés:

Gabka írta...

:-DDDD
Jó fej vagy! :-)) Mármint a Marci és a zoknik esetére gondolok...
Regő pedig ezek szerint tiszta Attila - napi 3-4 pár zokni nálunk is befigyel, de inkább ez, mint zokni nélkül rohangáljon...

Timi írta...

Hát ez az... De a közben eltelő néhány percig muszáj :D Amúgy Regő reggel szandiban kezdi, aztán jön ez :)

Orsi írta...

Az enyém lányok harisnyát hordanak télen, bent is. :D De ha zokniban vannak, ugyanez van nálunk is. :))

Timi írta...

Orsi, olvastam, csodálkoztam is. Hány fok van Nálatok?