2012. január 16., hétfő

Tejtestvér

Csongornak tejtestvére lett :) Aisa egy nappal fiatalabb nála. A védőnő keresett meg, mondta, hogy van egy baba, akinek pótlás kell, de a tápszert nagyon rosszul bírja, és a gyerekorvos javasolta neki az anyatejet, ha tudnak szerezni. Még fel is írja neki receptre. Éva (a védőnő) rám gondolt, én pedig mondtam, hogy ha tudnak szerezni kölcsön mellszívót, akkor megpróbálom, és már kétszer vittek is tőlünk tejet, tegnap kicsit hosszabban beszélgettünk is Zsuzsával, Aisa anyukájával. Szegény nagyon maga alatt van, el is sírta magát. A cél az lenne, hogy az ő tejét tornázzuk fel, az enyém tényleg csak pótlás legyen, és lassan el is hagyhassuk - azért hosszútávon én se vállalnám, hogy három gyerek mellett a negyediknek fejjek, pláne, hogy ez a kölcsönkapott kézi mellszívó egy kész ínhüvelygyulladás. Hatékonyan, nagyobb mennyiséget csak úgy tudok fejni, hogy közben Csongor a másik mellemből szopik, anélkül nagyon nehéz beindítanom a tejleadó reflexet, így viszont egy komoly tornamutatvány :)
Zsuzsának egyébként valószínűleg - szerintem - abból ered minden problémája, hogy elment Veszprémbe szülni. Ott minden szoptatást mérnek, számolják a babák adagját, és ha nincs meg szoptatásonként a szükséges mennyiség, akkor tápszerrel pótolnak. Legalább kispohárból, de akkor is. És a háromóránkénti szoptatást javasolják, és ha már a kórházban is kapott a baba pótlást, akkor tápszerrecepttel és rossz tanácsokkal engedik haza... Itthon aztán egyedül marad, stresszel, és a fenti módszerrel nyilván nem fog szaporodni a teje... Szegény el is sírta magát tegnap. Azóta igény szerint szoptat ugyan, de mér és pótol, és tőlem kért tanácsot. Én meg jól zavarba jöttem - neten olyan könnyű osztani az észt, bár az is felelősség, de valahogy távolabb van az ember, meg egy monitorra könnyebb leírni, hogy ezt és ezt csináld, így jó, amit a kórházban mondtak, az baromság... Sose voltam az a típus, aki szemtől szembe megmondta embereknek, hogy mit tegyenek, nem lennék jó vezető. Azért elmondtam, Csongorral meg is mutattuk, mi hogy csináljuk, milyen gyakran, mennyi ideig, tanácsoltam neki, hogy csak naponta mérje a gyarapodást, a szoptatásokat ne, később csak hetente... fejjen, ajánlottam a szaporító fejést is. Remélem, tényleg sikerül neki. Első baba, négy évet vártak rá... 
Jó lenne összejárni, lenne egy barátnőm itt helyben, később esetleg egymásra is bízhatnánk a gyerekeinket, és Csongor meg Aisa együtt fognak járni oviba is :) Örülök neki. 
Csongor egyébként ügyes nagyon, segít. Most így a fejés elején ő azt éli meg, hogy másfél-két deci hiányzik a napi adagjából, úgyhogy szaporít megint, mintha növekedési ugrása lenne, tegnap megint nagyjából félóránként szopott, hogy növelje a mennyiséget :) Okos baba :)

7 megjegyzés:

Unknown írta...

És a kis tündér így segít anyának :) Ez olyan jóóó, Timi! Persze egy csomó plusz, de milyen jó érzés lehet, hogy ily módon segítesz egy pici babán, hogy anyatejet kaphasson tápszer helyett. minden elismerésem és nagyon ügyes vagy! Tudod, hogy minden ilyen jószándék megdobogtatja a szívemet: anyatejet minden babának :) Szerintem tanácsot is nyugodtan adj szemtől szembe is: elsőbabás anyának nagy segítség egy tapasztaltabb anyuka segítő tanácsa.

mezeiorsi írta...

Milyen jó ezt olvasni! Hogy ilyen jó infóid vannak, amikkel Te is segítesz és hogy ilyen ügyes páros vagytok Csongorral! A tejszaporításról írok emailt!

Gabka írta...

http://www.lll.hu
Itt minden infó ott van és tanácsot kérni is lehet személyre szabottan.

Timi írta...

Köszönöm mindenkinek! LLL megvan, csak pont nem jutott eszembe mondani neki :) saját kedvenc ibclc-s szoptatási tanácsadómat javasoltam, őt fel is hívta :)

Orsi írta...

Timi, nekem olyan sokat segítettél a lányokkal a szoptatásban, Zsuzsának is menni fog!!! Most, ahogy visszagondoltam, mennyiszer öntöttél belém lelket, és mennyiszer húztál ki a gödörből, meg is könnyeztem. :) Pedig jó messze vagyunk, voltunk egymástól, nem tudtad megmutatni, hogy mit, hogyan, és mégis sikerült. Nagyon köszönöm neked ezúttal is. :))
Nagyon kedves tőled, hogy segítesz, és drukkolok, hogy Zsuzsának is sikerüljön a szoptatás, és hogy hamarosan ne legyen már rád szüksége. :)
Ja, és ha gondolod, említs meg, mint sikeres tanítványodat. :)

Dorka írta...

Hogy mennyi közös szálra találok veletek. :) Zsuzsával és Aisával egy szobában voltunk a kórházban. :) Remélem mostanra rendbejött a helyzet szopi téren Náluk is.... vagy talán már el is hagyták. :)

Unknown írta...

Szeretnék kérdezni a tejtestvérséggel kapcsolatban, ha lehet - bocsánat, de nagyon kevés dolgot találok a témában, még az lll.hu oldalon is. Hogyan reagál egy 9-10 hónapos baba arra, ha tejtestvére lesz? Már korábban is gondoltam arra, hogy adok anyatejet másnak, mert szerencsére nagyon sok volt, de sok vizsgálat lett volna szükséges, amiket különböző helyeken végeznek és ezt nem tudtam megszervezni kisbabával, közlekedés miatt, stb. Most tudnék keresni tejtestvért, de nem tudom, milyen lenne ez a babának ... Köszönöm előre is!!! freszter@citromail.hu