2011. november 30., szerda

Regő öltözik

Tegnap egész jók voltak a fiúk. Regő sajnos nagyon korán felébredt délután, de utána jól elvoltak, Marci leckét írt, Regő játszott meg hol engem, hol Marcit ugráltatta, de hiszti nem volt estig. Szépen fürödtek is együtt, Regő magától kimászott a kádból, a baj akkor volt, amikor meg akartam törölni - de hát azt is muszáj, úgyhogy innentől hiszti volt. Bevittem, próbáltam pelenkázni és öltöztetni, de miután kétszer páros lábbal hasba rúgott, mondtam neki, hogy jól van, akkor öltözzél, én meg leültem a pelenkázóval szemben. Innentől olyan vicces lett a folyamat, hogy megkértem Marcit, hozza be a fényképezőgépet :)
A feladat: fel kell venni egy rövidujjú bodyt és egy kezeslábas pizsamát, és valahol még be kéne iktatni egy pelenkázást, de Regő kicsire nem ad, neki elég a ruha :)




Videót is akartam feltölteni, de most nem partner benne a blogger, később pótolom!
Közben is nagyon vicces, mert mondogatja maga elé Halász Judit: Marci öltözik c. számát: egyik kezem, másik kezem belebújik a trikóba... aztán panaszkodik, hogy anya nincs luk! meg hogy fordulva anya! :)
Aztán végül úgy gondoltam, hogy megfázik, és akkor csak felöltöztettem, ami megint nem volt egy erőszakmentes tevékenység... dehát ez van, majd elmúlik.

4 megjegyzés:

Emese írta...

Nagyon sok türelem kell ehhez az önállósodáshoz, de olyan édesek, ahogy próbálkoznak!

Lina írta...

nálunk is hasonló öröm az öltöztetés Timi :) kivéve papának a bölcsiben, ott gyorsan,szépen haladnak. Esti pancsi után azonban csak Dóri veheti fel magára a nadrágot és a felsőt, majd kacagva tapsolja meg magát amikor sikerül :) Igaz, a pelus még akadályozza,hogy hátul is felhúzza a gatyót, de azt már csak elalvása után korrigálhatom, ébren nem engedi :D

Orsi írta...

Szegénykém, azért a hasbarúgás kemény volt... De nálunk is vannak ilyenek, amikor egyszerűen nem engedik, hogy segítsek/segítsünk, és megy a hiszti. Nálunk a legjobban azt élvezik, és azt csinálják leggyakrabban, hogy pucéran elszaladnak fürdés után, és érjük utol őket, ha tudjuk! :D Ketten kb. hatfelé tudnak rohanni. De amúgy meg az a jó, ha akarnak önállósodni, mármint most nem mindig jó ez, mert gyorsabb lenne, ha mi csinálnánk. De egyszer meg úgyis meg kell tanulniuk egyedül öltözni, és akkor meg milyen jó lesz majd! :)

Timi írta...

Az önállósodással nincs bajom, öltözzön csak egyedül, sőt. De amikor félóra próbálkozás után még mindig meztelen, akkor legalább azt engedje meg, hogy mutassam, hogy mit-hova :D
Hasbarúgás mindennapos, lehet ő fogja onnan kirúgni Csongort... Vagy majd Csongor megrugdossa cserébe, ha kibújik :D