Mostanában nem egyszer beszélgettük Péterrel, hogy Regő leggyakrabban használt kifejezése az "én is", esetleg a "nekem is", vagy csak szimplán az "én". Ő is azt akar enni, inni, amit mi, de főleg mindent velünk akar csinálni, mindenben segíteni, illetve saját magának a legtöbb dolgot önállóan szeretné intézni. Mostanában szoktunk szörpöt inni, tegnap fordult elő, hogy kért, én töltöttem neki, de az úgy nem volt elég jó, csak ha ő is tölthetett magának hozzá pár cseppet a szörpös üvegből. Mindent ő akar betenni a mikróba, amit még fel se ér teljesen, ha én főzök, akkor ő is főz, és kér ám hozzá valami igazit, egy kis sót, lisztet vagy rizst. Ha Marci furulyázik, akkor neki is kell, és ha Marci a LÜK-kel játszik, akkor biztos, hogy Regő is teljesen tudományosan nekiáll kirakni a kis műanyag lapokat. Az öltöztetést utálja, de azért egyedül nem öltözik :D és a pelenkázást is utálja, de azért még nem lesz hirtelen szobatiszta. Viszont a bili tartalmát kiönti, aztán lecsukja a vécét, felmászik a tetejére és le is húzza. Porszívózik, takarít, rendrakásra is rávehető, és apának is segít. Mi meg úgy vagyunk ezzel, hogy most kell hagyni neki, hadd segítsen, amiben csak lehet, persze óvatosan és segítséggel, de nem szabad most tiltani tőle, és később meg, amikor már mi szeretnénk a segítségét, elvárni ugyanazt, amit most tiltottunk.
Aztán amikor csak az "én" a főszereplő: főleg a lépcsőjárás. Ha én arra utaló testtartásban állok előtte, mögötte, mellette, hogy segíteni szeretnék neki, el se indul. Meg kell győznöm, hogy én csak itt állok, nem segítek, véletlenül se fogom meg a kezét. Sajnos kézenfogva sétálni sem hajlandó, márpedig ha muszáj, akkor muszáj, és olyankor hiszti van. Inkább hiszti, mint egy baleset.
És még sorolhatnám... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése